Ewan jelenleg Thaiföldön forgatja a The Impossible című filmjét, de a munkálatokat le kellett állítani egy kis időre, ugyanis a színész kapott egy halálos fenyegetést. Ahogy később kiderült, a fenyegető levelet egy stábtag juttatta Ewan lakókocsijába. A levél egy verset tartalmazott, mely Ewan halálát írta le. A vers egyik sora így hangzott: “Kést forgatva nézek a szemedbe”.
Az egyik produkciós vezető a következőket mondta a The Herald Sunnak: “Nem hívtuk a thai rendőrséget, mert a fickó csak egy verset írt, nem értették volna meg. Nem volt semmi konfrontáció.”.
A stábtagot elküldték, hogy egy hétig nem lesz rá szükség, és majd később hívják. Persze később se hívták. A producerek úgy gondolták, hogy igen nagy kockázatot jelentene számukra.
“Ez stábtag később jelentkezett a Skorpiókirály 3 csapatába, amit jelenleg szintén Thaiföldön forgatnak”, tette hozzá a produkciós vezető. “Remélem, hogy további problémák nem merülnek majd fel.”.
Mi is nagyon reméljük, hogy nem lesz semmi gond, és Ewan ép bőrrel megússza a forgatást!

















































